Új áru nincs, leltározás nincs, lehet traccsolni a pénztárnál. Az a pár vevő úgyis csak toporog a keresztbe nyúlós pizsamák meg a könnyen szakadó esernyők között, nem kell azoknak segítség.

Nincs szerencséje ma. Még a pletykálkodás örömét se élvezheti ki, mert már megint itt vannak. Három szutykos kölyök, lehetséges, hogy az egyik a másik kettő anyja, náluk sose tudni, szapora fajta. Unatkoznak nyáron, hát ez a legfőbb szórakozásuk, hogy naponta bejönnek, és végigfogdossák az összes kirakott ruhát. Lehet, hogy azon törik a fejüket, hogy emelhetnének el egyet-egyet, hát ő nem fogja árgus szemmel figyelni őket, nem ezért fizetik. Mert sose fogják megvenni, amit kinéztek maguknak a szutykosok,  ugyan honnan lenne rá pénzük? Segélyből nem telik arra. Hát táguljanak innen, koszolódik az áru attól a tisztátalan kezüktől, meg azt a pár vevőt is elriasztják. Kifelé, kifelé, tegnap is itt matattak meg tegnapelőtt, megtanulhatnák már végre, hogy ide vásárolni járnak az emberek, nem napot lopni. Akad rájuk való gönc a szemetesekben, ott válogassanak, ott álmodozzanak arról, hogy szép ruhában járnak.

No, tiszta a levegő, újra pangás van, kár, hogy kevés vevő téved be mostanában. De legalább traccsolni lehet. Tegnap halott csecsemőt találtak a konténer mellett, hallotta már? Hogy mikre nem vetemednek az emberek, igazán szörnyűség! Így van ez, hiába, ha hagyják őket elszemtelenedni.